Gepida legújabb kerékpárjai az idei Bringaexpon

Az idei Bringaexpo március 3.-a és 6.-a között kerül megrendezésre a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont G és F pavilonjaiban. Minket és a legújabb Gepida bicajokat megtaláljátok a G pavilon 20-as standján, a RAMP színpadhoz közel várunk Titeket szeretettel.

Az idei teljes pavilont megtöltő kiállítás lesz, ahol a szervezők külön csarnokot alakítanak ki a tesztelőknek.

Azt ajánljuk, hogy aki idén a Bringaexpo-ra látogat, ne nagyon tervezzen más programot aznapra. Az ország legrangosabb kerékpáros kiállításán idén már egy teljes pavilont megtöltenek a kiállítók, így a tesztpálya már csak egy másik csarnokban fér el. De milyen jó is ez, hiszen a puding próbája az evés, a kerékpáré pedig az, ha ráülünk és megyünk vele egy kört. Ezt idén megtehetjük akadályokkal tarkított betonon, terepen és cyclocross pályán is.

 

A színpad sem lesz mindennapi, de a hangulat, a műsorvezetők és a program sem. Csak győzzük kapkodni a fejünket (és a lábunkat), ha semmiről sem akarunk lemaradni. Március 3-án, csütörtökön nyílnak a kapuk, elsősorban a bringás szakma számára, akiknek egész napos előadássorozattal készülnek a szervezők. Március 4-től 6-ig aztán a nagyközönségé a terep, egészen pontosan a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont G és F pavilonja.

 

A színpadon bemutatkoznak a 2016-os év technikai újdonságai, a szezonban várható maratonok és versenyek, az induló csapatok és persze a mögöttük álló gyártók és támogatók. Olimpiai évet írunk, mikrofon végre kapják hát az olimpikonokat és paraolimpikonokat is. Szó lesz az idei cyclocross sorozatról, de a vendégek között lesznek világkerülő családok, híres és hírhedt bringás arcok is. A műsorvezetők beszélgetőpartnereinek nem csak beszéd-, de kerékpár tudásukról is számot kell adniuk az F pavilon tesztpályáin, ráadásul sosem egyedül, hanem egy „vetélytárssal” együtt.

 

A Bringaexpo show elemeit is nehéz röviden összefoglalni. A Gravity Academy Show-ban magyar-, európai- és világbajnok, valamint Guinness-rekorder srácok próbálják felülírni a gravitáció törvényeit. Kihagyhatatlan a „Gizmo” féle Dirt Jump Show, a magyar bajnokok bemutatója a pump track-en valamint a BMX mutatványok földön és levegőben. A Bringaexpo-n rendezik a világ első Superior Cyclocross Show-ját is. Jó hír, hogy több extrém kerékpársportot a látogatók is kipróbálhatnak, így tulajdonképpen a show részesei lehetnek. De számos versenyben is részt vehetnek, bringafocizhatnak, és lesznek közönségjátékok is ajándékokért.

 

A szervezők a gyerekekkel érkezőkre is gondoltak. A teszt pavilonban lesz futóbicikli- és gyerekpálya KRESZ táblákkal, a legkisebbeket folyamatosan várja a bringás játszóház, sőt egy virtuális edzőtáborba is „beiratkozhatnak”, ahol igazi edzők oktatják majd a terep-kerékpározást.

 

És néhány hasznos információ a végére: a Bringaexpo-ra érdemes előre, online jegyet váltani, mert olcsóbb és mert elkerülhető vele a sorban állás. A belépőjegy érvényes az egyidejű Utazás kiállításra, a kempingezés témakörét bemutató Karaván Szalonra, a Teszt&Go autós tesztnapra és az Afrika Expo-ra is. Az esemény főszponzora a Cofidis, a Bringaexpo és a kerékpározás hiteles támogatója. A Bringaexpo nyomon követhető a Facebookon, a www.facebook.com/bringaexpo címen és a weben: www.bringaexpo.hungexpo.hu.

 

VISSZA